Belépés tagoknak

Programunkról

Az emberek eltávolodtak egymástól – vagy mégsem?!

Tavaly a Leőwey Gimnázium diákjaival tartott beszélgetéseken kiderült, hogy sokan részt vennének a közös segítő munkában. Ott voltak a telepi gyermekfoglalkozásokon, ajándékokat gyűjtöttek – mindeközben megtapasztalhatták az igazi szegénység arcát. És nem szaladtak el, sokan ma is visszajárnak. Idén sikerült ezt a programot kibővítenünk - a Nyolc Boldogság Alapítvány – amely egy, a Málta Pécsi Csoportjának munkáját segítő szervezete – sikeresen pályázott a Norvég Civil Alaphoz, így ebben a tanévben már 4 pécsi gimnázium diákjait vonhatjuk be a programba, megismertetve velük az önkéntes munka, mint tudatos társadalmi szerepvállalás előnyeit és lehetőségeit. A telepen segítők számára esetmegbeszéléseket szervezünk, hogy kibeszéljék magunkból az átélt élményeket, tapasztalatokat. A program záró rendezvénye egy közös nyári tábor lesz, amit a leglelkesebb 10 önkéntes gimnazista szervezhet és bonyolíthat le a telepen élő gyermekek részére 2010. nyarán.

Hogy miben tudsz te is segíteni? Bármiben! És a legszebb az egészben, hogy saját magad láthatod; képes vagy rá, hogy örömöt szerezz másoknak!

 A Jelenlét Program bázisa. Innen indulunk minden reggel.


vissza az oldal tetejére

Jelenlét Program - Pécs 7629 Pécs Apafi u. 99-101. - info@jelenlet.org